KIKÉRT FOGUNK ÖSSZE?

PARTNERTELEPÜLÉSEINK

Partnerhálózatunk többségében ezer fő alatti, szegregált kistelepülésekből áll.

Helyi segítőink

Az adományok eljuttatása kapcsán a közösséget jól ismerő, helyi kapcsolattartókkal dolgozunk.

TÁMOGATOTTAK

A támogatottak jelentős része szegénységben élő, hátrányos helyzetű család.

Partnertelepüléseink

Az Adománytaxi – munkájának jelentős részével – az ország legelmaradottabb, rászoruló kistelepüléseit támogatja. Partnerhálózatunk már több, mint 70 települést számlál, az alkalmi adományozás mellett számos településsel rendszeres együttműködésben állunk. A támogatott közösség kiválasztásánál az egyik fontos szempont a rászorultság mértéke. Olyan – jellemzően 500-2000 fős – kistelepülésekre igyekszünk eljutni, ahol a lakosok többsége halmozottan hátrányos helyzetű.

Partner településeink többségéről elmondható:

Helyi segítőink

Egy település támogatásának másik fontos feltétele, hogy rendelkezzen legalább egy olyan helyi partnerrel, akinek tudása és helyismerete alkalmassá teszi az együttműködésre. Fontos, hogy a kapcsolattartót ismerjék és tiszteljék a helyiek, legyen érdekérvényesítő képessége, és akarjon segíteni közösségén. Lehet ez a személy önkormányzati dolgozó, egy helyi civil szervezet vagy tanoda munkatársa, de nem feltétel az intézményi beágyazottság, lehet akár önkéntes is. A helyi partner feladata az Adománytaxival való együttműködés feltételeinek biztosítása, melyek a következők:

Támogatottak

Az Adománytaxi által összegyűjtött és elszállított adományokhoz előre meghirdetett adománypiacok keretében juthatnak hozzá a támogatott családok. A piac mindenki számára elérhető, a szállított mennyiség nagysága miatt nincs szükség korlátozni a résztvevőket. A támogatott családok háttere és lehetőségei bár településtől függően erősen változnak, a legrászorultabbakról jellemzően elmondható, hogy:

Kiemelt partnereink

Baks, Bátonyterenye, Etes, Fulókércs, Litke, Magyargéc, Nógrádszakál, Nyírmihálydi, Sámsonháza, Salgótarján, Tar, Zabar

Ahol már jártunk