kuratóriumi tag/adománykövet
Nem hiszek a nagy elképzelések és ideológiák pusztán felülről lefelé ható társadalomformáló erejében. Nem hiszek a politikában, ahogy a minket képviselni hivatott politkusokban sem nagyon.
Nem hiszek a nagy állami intézményrendszerek hibátlanságában, meg egyáltalán abban, hogy azok megoldanak helyettünk problémákat, igazságot tesznek vagy egyenlőtlenségeket csökkentenek.
Alapvetően abban nem hiszek, hogy mások megoldanak helyettünk problémákat. Legyenek azok egyének, intézmények, vagy szervezetek. Pedig nem vagyok pesszimista ember. De az igazság az, ha mi nem teszünk bizonyos dolgokért, méghozzá aktívan és megfelelő lelkesedéssel, akkor mégis, mire számítunk? Az Adománytaxi sem oldja meg a problémáinkat – ennél sokkal fontosabb dolgot tesz: bevon minket, részesévé tesz, aktivizál. Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy a kezdetektől nyomon követhettem ennek a szervezetnek az életét. Persze, a tájékozódó ember tisztában van vele, hogy van szegénység – hisz olvassuk az újságban, azt hisszük, értjük, tudjuk. Pedig, aki nem vette a bátorságot, hogy közelről is megtapasztalja, odamenjen, beszélgessen, megismerjen – annak bizony fogalma sincs. Annak csak absztrakció az egész. Ez rám is igaz. Bár voltam már Adománytaxizni, abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy a szegénység számomra továbbra is csak absztrakció. Nagy megtiszteltetés, hogy felkértek nagykövetnek ezért a jó ügyért. Nem tudom, fel tudok-e nőni a feladathoz, de arra mindenesetre jó, hogy néha kicsit kitörjek a buborékomból és talán lesz pár ember, akinek fel tudom hívni a figyelmét, hogy van többféle módja annak, hogy segítsünk.